Öt jelölt maradt, akik közül kikerül a következő brit miniszterelnök
A brit konzervatívok szavazásának második körét is Boris Johnson nyerte, de csak egy jelölt nem érte el a 10 százalékos küszöböt.
A brit konzervatívok szavazásának második körét is Boris Johnson nyerte, de csak egy jelölt nem érte el a 10 százalékos küszöböt.
A tíz jelöltből hármat kiejtettek, heten maradtak versenyben. Boris Johnson nagy fölénnyel nyert.
Hétfőn kezdődik hivatalosan Theresa May brit miniszterelnök utódjának megválasztási folyamata.
Mindez egy válasz arra a kijelentésre, hogy Boris Johnson a legfőbb angliai kormányfőjelölt azt sugalmazta egy interjúban, hogy megtagadják a 44 milliárd eurós összeg kifizetését az EU-nak.
Boris Johnson egykori brit külügyminiszter lecsapta a telefont, amikor azt mondták neki, az éppen Nagy-Britanniában tárgyaló Donald Trump amerikai elnök szeretne vele beszélni. Johnson hozzátette, azt hitte valaki szórakozik vele.
Nagy-Britanniának több tízmilliárd eurót kellene fizetnie, amikor a brexit eredményeként kilép majd az EU-ból, ám a lemondott kormányfő, Theresa May helyéért folytatott verseny fő esélyese, Boris Johnson bejelentette, vissza akarja tartani a kifizetést. Ahogy mondta, „nagyobb egyértelműséget” akar látni brexit-ügyben, és jobb feltételeket akar kiharcolni London számára.
A Brexit körül kialakult patthelyzet feloldását remélte mindenki attól, hogy lemond Theresa May. A brit kormányfő távozásával azonban a helyzet még kiszámíthatatlanabbá válik – az Egyesült Királyságban és az EU-ban is.
Az EU-népszavazási kampányban tett kijelentései miatt kezdeményeztek ellene jogi eljárást korábban.
Otthagyja a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségét Theresa May, mindenekelőtt a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodás parlamenti elfogadtatásának kudarca miatt.
A lemondott brit konzervatív kormányfő utódja leígérheti a csillagokat az égről, de nem sok esélye van kivezetnie pártját a labirintusból, amelybe belavírozta magát.
Minderről a legméltóbb helyen, a The Sun nevű bulvárlapban beszélt.
A legesélyesebb következő brit miniszterelnök-jelöltnek a bíróságon kell felelnie, amiért azt állította, hetente 442 millió dollárjába kerül az országnak az EU-tagság.
A politikus a legesélyesebb Theresa May utódlására.
A volt brit külügyminiszter versenybe száll a kormányzó Konzervatív Párt vezetői tisztségének elnyeréséért.
Miközben pénteken Theresa May harmadszor is elbukott Brexit-alkujával a törvényhozásban, a HVG munkatársa a parlament épülete előtt a britek azonnali EU-kilépését akarók, és most erősen felháborodottak között várakozott.
A Downing Street rögtön visszautasította a követelést.
A brit Konzervatív Párt legismertebb alakját akár ki is rúghatják a pártból.
Sokan attól tartottak unalmasabb lesz a brit közélet, miután távozott tisztségéből a rosszul elsült humormorzsáiról ismertté vált volt brit külügyminiszter, Boris Johnson. Úgy néz ki, tévedtek, Johnson visszatért a szellemeskedés színpadára, s úgy viccelt, hogy szövetségesei is bocsánatkérésre szólították fel.
A brit külügyminiszter hétfőn, a Brexit-ügyi tárca vezetőjének lemondása után adta vissza megbízatását a miniszterelnöknek. Estére megtalálták az utódját.
Nyilvánosságra hozták Boris Johnson levelét a miniszterelnökhöz, amelyben közölte: lemond posztjáról. Theresa May nagyon nehéz helyzetbe került.